Barion Pixel

 

Rutinos szalonkörmös vagy?
Már ismered a különböző díszítési technikákat
és nem jössz zavarba, ha a Vendéged különlegesebb kéréssel fordul Hozzád?

 

Ezek szerint már tudod az alap festési módszereket, de mégis szívesen tanulnál pár új mintát vagy bővítenéd az ismereteidet különböző dekorációkkal.

Az a tapasztalatom, hogy a nagy vendégkörrel rendelkező körmösöknek, gyakran nem technikai nehézségeik vannak, sokkal inkább az "kiégés", a monotonitás és az inspiráció hiányának a csapdájába esnek. Ez teljesen érthető, hiszen napi 8-12 óra munka, család és háztartás mellett elég nehéz az ötletgyűjtésre, fejlődésre is időt szakítani, de ha jó és megbecsült körmösök szeretnénk lenni, akkor bizony muszáj. A szakemberek többsége hatalmas lendülettel vág bele a szakmába, izgatottan várják az újdonságokat és lelkesen jelentkeznek a továbbképzésekre, de ez a kezdeti dinamizmus, sajnos legtöbbször csak addig tart, amíg ki nem alakul a vendégkör. Aztán hónapokig, évekig élvezik, hogy tele a naptár, már nem kell fejlődni és tanulni, mert a vendégnek elég, amit tudnak.

Legalábbis ezt gondolják.

Aztán elkezdenek cserélődni a Kuncsaftok, már egy-egy luk keletkezik az addig zsúfolt naptárban és sokan még ilyenkor sem ismerik fel a jelenséget, hogy amit jelenleg nyújtani tudnak, az már a Vendégeiknek nem elég, vagy éppen máshol, jobb áron megkapják.

Gyakran a szakemberek, ekkor sem próbálnak meg kiemelkedni az átlagból és olyat nyújtani, amit más olyan minőségben esetleg nem, hanem inkább elkezdenek sodródni az árral, hiszen az kényelmesebb. Megelégednek a változó, sokszor fegyelmezetlen, késő, megbízhatatlan vendégkörrel és a szakmára, amit eleinte imádott, már csak egy bevételi forrásként tekint.

Meg kell tanulnunk, hogy elismert szakemberré válni hosszú, nehéz és bizony költséges folyamat, de azzá maradni, talán még nehezebb. Amikor fut a szekér, reggeltől estig a szalonban dolgozunk, sokkal nehezebb időt és energiát fordítani az új termékek és technikák elsajátítására. Joggal érezhetjük, hogy akár felesleges is, hiszen nem tudunk már több Vendéget fogadni, a keresetünk pedig bőven kielégíti az igényeinket, de ezen a szinten már nem is ezek a kitűzött célok, hanem a nehezen megszerzett, stabil, jó vendégkör MEGTARTÁSA. 

 

De mi kell ehhez?

 

  • Folyamatos lelkesedés a szakma iránt, amit a körmösök gyakran alul becsülnek, pedig a Vendégek nagyra értékelik
  • Bizalom, Titoktartás, Beszélgetés és jó hangulat (A mai rohanó világban nagyon sok nőnek két dologra van ideje. A munkára és a családra. A felnőtt élet egyik velejárója a baráti összejövetelek csökkenése, a csajos beszélgetések ritkulása és a szürke hétköznapok monotonitása. A tapasztalatom, hogy idővel a körmös egy olyan bizalmi kapcsolatot tud kialakítani a Vendégével, hogy a köztük lévő viszony szinte már barátivá alakul.) A szalont nem csak a manikűr miatt keresik fel a kuncsaftok, hanem szépülés közben szeretnének pihenni, kikapcsolódni és beszélgetni is. Ha ebben jó partner leszel számára, magadban tartod a történeteit és mellette igényes, szép körmökkel ruházod fel, szinte garantált, hogy a törzsvendéged lesz!
  • Légy naprakész az újdonságokban, a fejlesztésekben és az új technikákban (Tedd a szívedre a kezed! Ha Te fodrászt keresel, akkor olyanhoz mész, aki csak a vágást és dauerolást ismeri, vagy szívesebben bízod magad kreatív, mindenre nyitott és a legújabb technikákban (balayage, babylights, rooting stb.) is jártas szakemberre?

 

Tudom kevés az időd,
de ezért segítek,
hogy minél kevesebbet kelljen elvenned
belőle a fejlődésed érdekében!

 

Elsősorban a BEtheBest – Légy a legjobb- körmös közösséget ajánlom számodra! Itt minden új termékről azonnal tájékoztatást kapsz MINTÁKON keresztül, így nem csak szóban mondom el, hogy mi mire való, hanem egyből már a gyakorlatban is megmutatom, hogy mire és hogyan tudod használni az adott terméket. Ezen felül a Nailvana termékekre havi akciókat nyújtok, ami kizárólag a csoport tagjainak lesz elérhető és még havi minimum 4 mintával is segítem a fejlődésed az aktuális ünnepekre és évszakokra hangolva. Ezeken felül még számos lehetőséget nyújt ez a közösség, így mindenképpen érdemes átolvasni az erről szóló tájékoztatót.

 

 

Ajánlott képzések

 

  1. Online kombinált képzések (1-2 szint, ha már túl könnyűnek érzed, nyugodtan meg lehet próbálni a 3-as szintet is)
  2. Személyes képzések (1-2 szint, ha már túl könnyűnek érzed, nyugodtan meg lehet próbálni a 3-as szintet is)
  3. BeThe Best – Légy a legjobb körmös közösség
  4. Elismert szalonkörmös képzéssorozat