Barion Pixel

Marton Bettina vagyok,

TöBBSZÖRÖS olimpiai bajnok körömdíszítő, nemzetközi oktató.

 

Gyerekként sok mindenről álmodoztam, hogy mi szeretnék lenni, ha „nagy” leszek, de a körmözés soha nem volt köztük. Aztán 16 éves koromban, egy furcsa véletlen kapcsán belecsöppentem a szépszakma világába és mit mondhatnék...

SZERELEM lett első látásra.

 

Marton Bettina

Az érettségi után sikeresen elvégeztem az OKJ-t és az iskolapadból a körmös asztal mögé ültem.
Akkoriban, vidéki kezdőként még nem voltak a közelemben továbbképzések és online tanulási lehetőségek sem álltak rendelkezésre, így minden apró trükköt és technikát saját magam tanultam és tapasztaltam ki.

Rajzolást, festést oktató könyveket vásároltam, onnan jegyzeteltem ki az árnyékolás, a színelmélet és a részletes kidolgozás alapjait, majd az A4-es lapról, a körmökre álmodtam meg a mintákat. Soha nem szakmaként, hanem hivatásként és szenvedélyként tekintettem a munkámra. Nem volt ismeretségem a nagyok között, nem álltam közel a tűzhöz és nem volt hátszelem ahhoz, hogy oktató, majd olimpiai bajnok legyek. Az, hogy a sikerem kovácsa én magam voltam, büszkeséggel tölt el és azt hiszem ez a kulcsa annak is, hogy mindig szeretettel gondolok vissza a kudarcokra, majd az esések utáni felállásokra.

Apukám mindig azt mondta

Mindegy kislányom, hogy mi lesz a foglalkozásod,
csak légy benne kimagasló és mindig maradj
Ember, és soha ne felejtsd el, honnan indultál.

 

Soha nem gondoltam, de túlszárnyaltam az elképzeléseimet.
Nem csak a munkáimat kedvelték meg világszerte, de egyre többen kedvelték meg a személyiségemet is.  
Mindig azt gondoltam, hogy arra leszek a legbüszkébb, hogy szépen fogok festeni, jól jövedelmező szakmám lesz, elismernek az emberek, de aztán ráébredtem, hogy nem ezek tesznek igazán boldoggá.

A legnagyobb dicsőségem, hogy segíthetek más embereknek a céljaik elérésében. Hogy akár virtuálisan is megfoghatom a kezüket, amikor feladnák, vagy amikor mankóként állhatok mellettük, mikor nem hisznek magukban és amikor pozitív visszajelzéseket kapok egy-egy oktatás után. Ez az igazi büszkeség és boldogság. Úgy érzem, a legjobb példa lehetek a szakma szerelmeseinek arra, hogy igenis bárhonnan indulva, bárhova el lehet jutni, ha megvan az emberben a kellő kitartás, alázat és szenvedély.

 

Célom, hogy mindenkinek átadhassam azt a tapasztalatot, tudást, amit a saját bőrömön és a tanulóim által szereztem az évek során.

 

Hálás vagyok, hogy sikerült valóra váltani a tervemet, BE THE BEST - Légy a legjobb körmös közösséget, amivel MINDENKI lehetőséget kap a fejlődésre. Nem szeretném, ha tehetségek vesznének kárba, mert nem tudnak drága oktatásokba, hirdetésekbe vagy nívós szalonokba befektetni.

A 4.emeleti panellakásunk szobájában kezdtem a körömdíszítést egy konyhai asztalon…
Tudom miről beszélek…
LEGYEN KITARTÁSOD, GYAKOROLJ, TANULJ, MARADJ ALÁZATOS, KEDVES ÉS BEBIZONYÍTOM NEKED, hogy amit megálmodtál, közösen valóra tudjuk váltani!